2010. április 23., péntek

Kicsit a szobrászati tevékenységemről...

Ahogy a bemutatkozásban is említettem már, ebben az évben fogok diplomázni és ennek egyik feltétele, hogy befejezzem a diplomamunkámat... E hét elején volt ennek a bemutatása, ekkor még nem szükséges, hogy teljes egészében készen legyen a munka, csak el kell hitetni a bizottsággal, hogy június végére be tudom fejezni.
Elhitték...

Jelenleg az alapformával vagyok készen.

Az ókori agyagtáblákhoz használt pecsételőhengerekből indultam ki, ezekkel illusztrálták, hitelesítették az okiratokat. A henger palástjába faragták a negatív mintát, a puha agyagon végiggörgetve pedig megszületett a pozitív dombormű.
Az én hengerem homokba életnagyságú emberalakokat fog létrehozni, és a mostani terveim alapján egy homokbányában szeretnék a nyomatokról dokumentációt készíteni.


Ezeket a lenyomatokat a gipsz makettel hoztam létre. Ez két darabból áll, így az ágyékánál kicsit megtörik a figura, de ha készen lesz a kőbe faragott negatív, akkor egy folyamatos "sormintát" tudok majd készíteni.



És természetesen nem a gipszesterem parkettáján tervezem a végső bemutatást, ez csak az ideiglenes installálás helyszíne volt.


Még elég sok munka áll előttem, de a úgy gondolom be tudom fejezni a diplomavédésre, ezt a teremtéstörténet rekonstrukciót.

3 megjegyzés: